Azt kell hogy mondjam, egészen kiábrándító tud lenni az, ha az ember nem látja a végét annak, amibe belekezd. Bár én most leginkább a tanulással kapcsolatban érzem, azért sokszor előfordul ez az életben mindehol. És persze az idő ilyenkor is hatszor gyorsabban telik, mint általában, ami ugye fizikai képtelenség, de ezt szinte folyton így érezzük, ha szükség lenne még néhány lopott órára. Ez van, ezt el kell viselni, bár nekem nagyon nehezen megy. És már az alvásigényem is megszűnt létezni, és gyakorlatilag akármennyire keveset alszom, képes vagyok talpon lenni egész nap. Egyébként néha az jut eszembe, hogy egyszer a sok össza-vissza rohangálás, és mindencsinálás miatt meghalok végkimerülésben még idő előtt...na jó, tudom hogy ez baromság, de előfordul, hogy a nemlétező alváshiány ellenére iszonyat fáradtnak érzem magam. De van, hogy legszívesebben le sem feküdnék, mert nincsen értelme, és különben is, ha jót alszom, és kis macskákkal álmodom, után sokkal nehezebb reggel kimászni az ágyból. Egyszer ki fogom próbálni ezt a nemalvás dolgot :)
És a hétvégék is szörnyen rövidnek tűnnek ilyenkor, bár az nem baj, mert holnap megyek vissza pestre. De ha azt várom hogy teljen már az idő, akor bezzeg sosem ketyegne gyorsabban az a hülye óra. Most is kb 5 perce ültem le írni, és már elmúlt fél kilenc, és még egy halom anyagot ki kell jegyzetelnem, nem beszélve a rakás könyvről, ami el kéne olvasnom, de ezt még befejezem, mert muszáj leírnom. Ja és a tegnapi fallabdát is, ami ultra gáz volt, mondhatni übereltem a legbénább perceimet is. Gergő tudna mesélni róla, jól ki is röhögött...megértem, én is kiröhögtem magam :) na mindegy, talán egyszer még belejövök, ha sikerül mondjuk felvennem tesinek a suliban...
Ha már az időnél tartunk, már több mint 3 hónapja járunk Gergővel, de ez is olyan gyorsan eltelt. Egyébként is úgy érzem, mintha már évek óta ismerném, de egyáltalán nincsenek bennem olyan érzések, hogy zavarna benne valami. Sőt, minden perccel többnek érzem tőle magam, és olyan mintha minden kis apró részlet hozzáadna valamit az életemhez is. Mint egy mozaik, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy gyorsan száll az idő, de remélem vele sok időt fogok eltölteni...nagyon sokat. Érdekes, hogy amikor vele vagyok, akkor olyan természetes hogy megérint, hogy megcsókol, maga a tény hogy ott van. De amint felszállok a vonatra (mellesleg ez a legrosszabb) akkor már hiányzik, mintha otthagytam volna egy részemet, és nem tudnék mihez kezdeni nélküle. Gyűlölöm a vonatos elválásokat. Mikor álldogáunk a peronon, és tudjuk, hogy mindjárt jön a vonat, és majd csak néhány nap múlva találkozunk újra, az annyira szörnyű. És persze normális dolog hogy néha el kell válni egy kis időre, de sokszor fáj. Na mindegy, ebből is látszik, hogy fel kell nőni a feladathoz. Oké, természetes, hogy nagyon szeretem, meg ő is engem, de biztos túl romantikus vagyok, és túlságosan elveszek a kis művészi átéléseimben. Nem szeretem ezt a vonatos dolgot, de más miért nem így reagál rá? Igazából Karcsinál sosem éreztem ezt, nála is rossza volt hazamenni, de ez egészen más. Gergőért bármit megtennék...itt a különbség, és persze ott hogy őt sokkal jobban szeretem.
Na jó, azt hiszem elég volt mára, mert folytatnom kell a tanulást. Majd írok holnap is ha nem felejtem el.
Jó éjt :)
És a hétvégék is szörnyen rövidnek tűnnek ilyenkor, bár az nem baj, mert holnap megyek vissza pestre. De ha azt várom hogy teljen már az idő, akor bezzeg sosem ketyegne gyorsabban az a hülye óra. Most is kb 5 perce ültem le írni, és már elmúlt fél kilenc, és még egy halom anyagot ki kell jegyzetelnem, nem beszélve a rakás könyvről, ami el kéne olvasnom, de ezt még befejezem, mert muszáj leírnom. Ja és a tegnapi fallabdát is, ami ultra gáz volt, mondhatni übereltem a legbénább perceimet is. Gergő tudna mesélni róla, jól ki is röhögött...megértem, én is kiröhögtem magam :) na mindegy, talán egyszer még belejövök, ha sikerül mondjuk felvennem tesinek a suliban...
Ha már az időnél tartunk, már több mint 3 hónapja járunk Gergővel, de ez is olyan gyorsan eltelt. Egyébként is úgy érzem, mintha már évek óta ismerném, de egyáltalán nincsenek bennem olyan érzések, hogy zavarna benne valami. Sőt, minden perccel többnek érzem tőle magam, és olyan mintha minden kis apró részlet hozzáadna valamit az életemhez is. Mint egy mozaik, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy gyorsan száll az idő, de remélem vele sok időt fogok eltölteni...nagyon sokat. Érdekes, hogy amikor vele vagyok, akkor olyan természetes hogy megérint, hogy megcsókol, maga a tény hogy ott van. De amint felszállok a vonatra (mellesleg ez a legrosszabb) akkor már hiányzik, mintha otthagytam volna egy részemet, és nem tudnék mihez kezdeni nélküle. Gyűlölöm a vonatos elválásokat. Mikor álldogáunk a peronon, és tudjuk, hogy mindjárt jön a vonat, és majd csak néhány nap múlva találkozunk újra, az annyira szörnyű. És persze normális dolog hogy néha el kell válni egy kis időre, de sokszor fáj. Na mindegy, ebből is látszik, hogy fel kell nőni a feladathoz. Oké, természetes, hogy nagyon szeretem, meg ő is engem, de biztos túl romantikus vagyok, és túlságosan elveszek a kis művészi átéléseimben. Nem szeretem ezt a vonatos dolgot, de más miért nem így reagál rá? Igazából Karcsinál sosem éreztem ezt, nála is rossza volt hazamenni, de ez egészen más. Gergőért bármit megtennék...itt a különbség, és persze ott hogy őt sokkal jobban szeretem.
Na jó, azt hiszem elég volt mára, mert folytatnom kell a tanulást. Majd írok holnap is ha nem felejtem el.
Jó éjt :)
