Szeretőm vagy,
Engem a világ így szeret,
Várod azt, hogy megérintselek.
Mert remegni vágysz,
És ellentmondani,
De a tested szerelmet készül vallani.
Azt akarod, hogy figyeljek Terád,
Magányom ködét így fúrja át
Pillantásod: az a pillanat,
Amikor észrevetted,
Hogy megálmodtalak.
Szerelmem vagy,
Neked én adok nevet,
És az a varázslat köröttünk lebeg.
Bánatot, sebet, mindent levedlek,
Ha megölsz is érte,
Én akkor is szeretlek.
A kimondhatatlantól való félelem
Az egyetlen szövetségesem,
Ha bűnös ajkamon Te vagy a zsoltár,
Tisztább leszel, mint valaha voltál.
Csak keresed magad,
Hogy mire vagy jó?
Csak kérdezed magad,
Hogy mire vagy jó?
Ha a szíved cserben hagy,
Mire vagy jó?
Ha a dühöd elragad,
Mire vagy jó?
Tanítvány vagy,
És én növekszem Veled,
Emlék vagy, aki semmit nem feled.
Visszalépned többé nem lehet,
Én megmenekültem,
Ha megmenthettelek.
Készen, ébren, száz éve talpon,
Tudom már, hogy többé sohasem alszom,
Pihenek majd később az égben,
Ha a szárnyamat már fáradtra téptem.
Csak keresed magad,
Hogy mire vagy jó?
Csak kérdezed magad,
Hogy mire vagy jó?
Ha a szíved cserben hagy,
Mire vagy jó?
Ha a dühöd elragad,
Mire vagy jó?
Mire vagy jó?
2008.03.18. 20:50 | Dó | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://do003.blog.hu/api/trackback/id/tr32386717
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
