Szóval kitaláltam valami újat a blogba, mert az annyira unalmas ha csak leírom, hogy mi történt velem valamelyik nap. Ezért úgy döntöttem, ha bármi komoly és elgondolkodtató téma jut az eszembe, akkor arról elmélkedni fogok, és le is fogom írni...ide :). Most éppen Bunny ágyán ülök, és tök jó volt ez a hétvége is, meg lassan vége a szorgalmi időszaknak, de ez most nem lényeg. Belekezdek abba, ami ma eszembe jutott Kés/alatt nézés közben...
Mi az, ami nagyon nagy mértékben képes befolyásolni minket? MIlyen esemény lehet annyira úrrá rajtunk, hogy úgy döntünk megváltoztatunk mindent, ami körülvesz minket, és eldobjuk, és új életet kezdünk. Nem is tudom, de vajon képesek lehetünk e mondjuk annak hatására átértékelni az életünket, ha mondjuk közel kerülünk a halálhoz? Valószínűleg igen, de... nem tudom, hogy ha szeretem azt, amit csinálok, szeretem azt, akivel élek, és mindent ami körülvesz, lehet e erőm újragondolni mindent, és belevágni valami egészen különösbe, mert úgy vélem hogy ki kell használni azt, hogy egy életem van? Ez a dolog most egyébként is nagyon érdekel, hiszen bele kell abba gondolni, hogy olyan gyorsan szállnak a percek az életünkben, mondogatjuk, hogy sosincsen időnk semmire, de vajon miért? Amire szeretnénk hogy legyen, arra áldozhatunk időt? És mi a fontosabb a szó szoros értelmében, a szó nomád értelmében: hogy mondjuk egyetemre járjunk és tanuljunk évekig, mondjuk doktori címet szerezzünk, vagy az, hogy tanuljunk persze, csak közben az életünkben is elérhessünk valamit, és éljünk is mert ugye ha már egyszer családunk van, akkor már nem igazán élet az élet. Legalábbis én valahogy így látom. Tanulsz, egy csomót szenvedsz, lesz egy diplomád, és utána ha szerencséd van akkor munkád is, de mikor alapíts családot? Erre sincs igazán idő. Mert ha egyből utána, akkor nincs melód, ha meg később, akkor meg már lehet hogy elkéstél. Miért változott meg minden ilyen nagyon. A mi szüleink idejében ez még nem így volt. Mintha sokkal több idejük lett volna. Elszalad melletünk az élet sokszor úgy, hogy észre sem vesszük, mi a fontos. Minden felett csak elsiklunk, és tovatűnik az egész, mint egy parányi felhő. Ez nagyon szomorú, de nem is nagyon lehet rajta változtatni, mert ahogy a technika és a világ egyre fejlettebb lesz, az emberek annál inkább silányabbak lesznek érzelmileg és szellemileg. Szörnyű. Most is eltelt egy nap, és néha nem látom a végét enne az ördögi körnek. Sajnálom, hogy így alakul minden. Idegbetegek vagyunk, stresszesek, kapkodunk, nincs időnk a másikra, pedig kéne. Hazudunk és bájcsevegünk, meg szépen mosolygunk arra is, akit nem kedvelünk. Ilyenek vagyunk mi emberek. Persze nem csak, és vannak kivételek szerencsére, csak általában nem figyelünk senkire. De ezen talán lehet változtatni. Aki akar az tud. Csak nagyon erősen kell akarni, mert nagyon nehéz feladat. Meg kell tennünk érte mindent, és néha lehet hogy rossz döntéseket hozunk, vagy megbántunk valakit, akit szeretünk, de a bocsánatkérés még mindig ott van, de sokszor egy ölelés többet ér a szónál. Talán annyira még nem romlott a világ csak oda kell figyelni.
Sajna nagyon elzsibbadtam, és muszáj most ababhyganom, met órákig tudnám ezt boncolgatni. De hagyok még témát holnapra is.
Jó éjt. :)
Mi az, ami nagyon nagy mértékben képes befolyásolni minket? MIlyen esemény lehet annyira úrrá rajtunk, hogy úgy döntünk megváltoztatunk mindent, ami körülvesz minket, és eldobjuk, és új életet kezdünk. Nem is tudom, de vajon képesek lehetünk e mondjuk annak hatására átértékelni az életünket, ha mondjuk közel kerülünk a halálhoz? Valószínűleg igen, de... nem tudom, hogy ha szeretem azt, amit csinálok, szeretem azt, akivel élek, és mindent ami körülvesz, lehet e erőm újragondolni mindent, és belevágni valami egészen különösbe, mert úgy vélem hogy ki kell használni azt, hogy egy életem van? Ez a dolog most egyébként is nagyon érdekel, hiszen bele kell abba gondolni, hogy olyan gyorsan szállnak a percek az életünkben, mondogatjuk, hogy sosincsen időnk semmire, de vajon miért? Amire szeretnénk hogy legyen, arra áldozhatunk időt? És mi a fontosabb a szó szoros értelmében, a szó nomád értelmében: hogy mondjuk egyetemre járjunk és tanuljunk évekig, mondjuk doktori címet szerezzünk, vagy az, hogy tanuljunk persze, csak közben az életünkben is elérhessünk valamit, és éljünk is mert ugye ha már egyszer családunk van, akkor már nem igazán élet az élet. Legalábbis én valahogy így látom. Tanulsz, egy csomót szenvedsz, lesz egy diplomád, és utána ha szerencséd van akkor munkád is, de mikor alapíts családot? Erre sincs igazán idő. Mert ha egyből utána, akkor nincs melód, ha meg később, akkor meg már lehet hogy elkéstél. Miért változott meg minden ilyen nagyon. A mi szüleink idejében ez még nem így volt. Mintha sokkal több idejük lett volna. Elszalad melletünk az élet sokszor úgy, hogy észre sem vesszük, mi a fontos. Minden felett csak elsiklunk, és tovatűnik az egész, mint egy parányi felhő. Ez nagyon szomorú, de nem is nagyon lehet rajta változtatni, mert ahogy a technika és a világ egyre fejlettebb lesz, az emberek annál inkább silányabbak lesznek érzelmileg és szellemileg. Szörnyű. Most is eltelt egy nap, és néha nem látom a végét enne az ördögi körnek. Sajnálom, hogy így alakul minden. Idegbetegek vagyunk, stresszesek, kapkodunk, nincs időnk a másikra, pedig kéne. Hazudunk és bájcsevegünk, meg szépen mosolygunk arra is, akit nem kedvelünk. Ilyenek vagyunk mi emberek. Persze nem csak, és vannak kivételek szerencsére, csak általában nem figyelünk senkire. De ezen talán lehet változtatni. Aki akar az tud. Csak nagyon erősen kell akarni, mert nagyon nehéz feladat. Meg kell tennünk érte mindent, és néha lehet hogy rossz döntéseket hozunk, vagy megbántunk valakit, akit szeretünk, de a bocsánatkérés még mindig ott van, de sokszor egy ölelés többet ér a szónál. Talán annyira még nem romlott a világ csak oda kell figyelni.
Sajna nagyon elzsibbadtam, és muszáj most ababhyganom, met órákig tudnám ezt boncolgatni. De hagyok még témát holnapra is.
Jó éjt. :)
