Néha annyira azt érzem, hogy az élet egy nagy fuckup. Olyan jó lenne megérteni, mi miért történik, és tudom hogy nem én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon, vannak akik szenvednek, nekem meg csak tanulnom kell meg jelen időszakban vizsgázni, de mégis mindig úgy érzem, én húzom a rövidebbet. Meg hogy nekem sosem sikerül semmi, mert nem vagyok elég kitartó, nem vagyok szorgalmas. De olyan rossz mert nem megy. Valami elromlott bennem, vagy nem is tudom, de mostanában vonzom az ilyen szerencsétlen helyzeteket, és folyton azt kell éreznem, hogy felesleges vagyok. Komolyan már olyan mintha depressziós lennék, nem tudom. Az egész olyan mint egy rémálom, és állandóan önsajnálkozom, csak nem tudom miért érzem magam olyan egyedül. Pedig körülvesznek a barátok, család, az én kicsi Nyuszim, akit nagyon szeretek. Csak talán az a baj, ami persze nem a szó szorosan vett értelmében baj, hogy nem tudok meglenni nélküle öt percig sem. Imádok vele lenni, csak néha azt érzem, hogy nem hagyom semmit csinálni, nem akarom elszeparálni másoktól, de olyan mintha ezt tenném. Változtatni kéne de nem megy. Mert nem akarok kevesebbet vele lenni. Úgyis olyan rövid az élet, mert most azt érzem, hogy minden perc ezerrel száguld valami végeláthatatlan országúton, és én meg csak nézem és már nem is látom a végét, mert eltűnt. Úgy félek attól, hogy elveszítek számomra nagyon fontos embereket, és úgy érzem nem tudok mindenkivel egyfroma időt tölteni. Hiányoznak ha nincsenek velem és félek, és annyira rossz most mert olyan üres vagyok. Nem tudom mi van velem, de hiányzik hogy felhőtlenül éljek, és csak nevessek amíg jólesik, és vidám legyek állandóan. De valmaiért mindig elszomorodom, félek hogy semmi nem úgy sikerül ahogy szeretném, a vizsgák az albi keresés, hogy elrontom az egész életemet. És itt ülök, az idő rohan de én nem haladok, leragadok egy két feladatnál, és annyi minden van még amit nem érzek teljesen világosnak, és félek a holnaptól, meg hogy mi lesz utána, és nem érzem magam késznek semmire. Szeretném magam újraindítani, tudom hogy ez nagyon kockán hangzik, de annyira jó lenne. És nem akarok sírni, de valahogy minden hülyeségen kiborulok, és bőgni kezdek. Most nem a kiabálós kiakadások hanem a sírások vannak színpadon. Elegem van. És nem tudom mit tegyek. Olyan rossz, annyira jó lenne úgy élni hogy nem a holnappal kell foglalkozni és nem nyomja rá a bélyegét minden szarság az életemre. Vidám akarok lenni. Mert azt nem mondhatom, hogy nem szoktam az lenni, és igazából boldog vagyok Gergővel, a családommal is, olyan jó hogy van nekem Évi is, csak miért nem lehet szétszakadni? Őt is úgy elhanyagolom, és nem akarom ezt. Szeretnék vele is többet lenni, de sokszor nem megy. És ez rossz de ugyanakkor meg az is rossz ha Gergő nélkül vagyok. Annyira szerelmes vagyok belé. Nem tehetek róla, de folyton vele lennék. De a barátaimat Illetve legfőképpen Évit sem kéne elhanyagolni. KI kell találnom valamit. Meg kell oldanom az életemet, mert nem működik ez így tovább hogy folyton ilyen depis vagyok, és önsajnálkozom. nem akarom ezt. Ki kell magamat rángatni ebből, de igazából Gergőt is, mert ő meg a depire hajlamos, szóval most a vizsgák után ez terv.
Lista:
1. nagyon vidámnak lenni
2. nem aggódni mindig mindenen
3. fogalkozni dolgokkal, és nem csak azt mondani h nem érdekel --> utálom ezt a kifejezést!!!
És ez a lista bővülni fog!
Össze kell szednem magam!!! És most tanulok mint a gép ezerrel, mert ha megbukom akkor sucks!!!
Lista:
1. nagyon vidámnak lenni
2. nem aggódni mindig mindenen
3. fogalkozni dolgokkal, és nem csak azt mondani h nem érdekel --> utálom ezt a kifejezést!!!
És ez a lista bővülni fog!
Össze kell szednem magam!!! És most tanulok mint a gép ezerrel, mert ha megbukom akkor sucks!!!
